Betegek kenete
A betegek kenetével az Egyház a veszélyes betegségben szenvedő hívőket a szenvedő és megdicsőült Úrnak ajánlja, hogy megenyhítse és megmentse őket (CIC 998. kán.), minthogy tapasztalja, hogy az embernek, és így a keresztény embernek is mindig komoly problémát jelent a fájdalom és a betegség. Ezzel az Egyház követi Krisztust és az ő erre vonatkozó parancsát (Mt 10,8; 16,17-18).
Az ószövetségi ember a betegségben megtapasztalta a saját korlátait, s ugyanakkor fölfogta, hogy a betegség titokzatos módon a bűnhöz kötődik, noha igaz az is, hogy többnyire mégsem tekinthető az egyéni bűnök isteni büntetésének (Jn 9,36), főleg annak fényében, hogy Krisztus sorsközösséget vállalt mindnyájunkkal (Iz 53,4-5). A próféták látták meg azt, hogy a betegségnek megváltó értéke lehet saját és mások bűneiért. Így a betegséget Isten színe előtt élték meg és tőle kérték a gyógyulást.
Jézus nyilvános működésében megnyilvánult együttérzése a betegekkel és számos gyógyítása világos jele annak, hogy Ővele elérkezett az Isten Országa, s benne a bűn, a szenvedés és a halál fölötti győzelem. Szenvedésével és halálával új értelmet adott a szenvedésnek, amely ha az övével egyesül, a tisztulás és az üdvösség eszköze lehet önmagunk és mások számára.
Az Egyház, mert parancsot kapott az Úrtól a betegek gyógyítására, kötelességének érzi a betegek gondozását és az értük való közbenjáró imádságot. Mindenekelőtt birtokában van a betegek javára szolgáló szentség, melyet maga Krisztus alapított és Szent Jakab tanúskodik róla: „Beteg valaki köztetek? Hívassa az Egyház presbitereit és imádkozzanak fölötte, miután megkenték őt olajjal az Úr nevében” (Jak 5,14–15).
A betegek kenetét az a hívő a veheti föl:
akihez betegség vagy öregség miatt halálveszély közelít;
ugyanaz a hívő többször is fölveheti, ha súlyosabbá válik ugyanaz a betegség, vagy egy másik súlyos betegség éri;
felvehető sebészeti beavatkozások előtt;
az idősek felvehetik a Szentkenet szentségét, ha erejük fogytán van, még ha nincs is különösebben veszélyes betegségük.
E szentség fölvétele előtt a betegnek lehetőleg személyes gyónást kell végeznie.
Ezt a szentséget érvényesen csak pap vagy püspök szolgáltathatja ki.
E szentség kiszolgáltatásának lényege a lehetőleg püspök által megáldott olajjal történő megkenés a beteg homlokán és kezein, miközben a pap e szentség különleges kegyelmét kérő imáját mondja.
A betegek kenetét nem jó halogatni, nem szabad rá úgy tekinteni, mint halálos ítéletre, mivel célja elsősorban a lélek megnyugvása és gyógyulása. Hatása különleges kegyelmet ad, mely a beteget bensőségesebben egyesíti Krisztus szenvedésével önmaga és az egész Egyház javára; erőt, békességet és bátorságot ad neki, s a bűnöket is megbocsátja, ha a beteg nem tudott gyónni. E szentség olykor, ha Isten akarja, a testi egészség visszanyeréséhez is segítséget nyújt. Ez a szentség minden esetben fölkészíti a beteget az Atya házába vezető útra.
