Történelem

Magyarország e tájegységén, a kedvező földrajzi adottságoknak köszönhetően már 3000 éve voltak települések. Erről tanúskodnak a nagy számban feltárt neolit- és rézkori, valamint bronzkori leletek, római kori emlékek és a népvándorlás időszakának régészeti anyagai. Harasztin a Római Birodalom korában L-alakú, nagyobb erődített kőtábort épített Diocletianus császár, melyről a dokumentumokban Contraacquincum ill. Transacquincum néven történik említés.

Mint neve is elárulja, Dunaharasztit valamikor jelentős kiterjedésű erdők övezték, a haraszt a régi magyar nyelvben tisztásokkal szabdalt nyár- és fűz ligeteket jelentett. Taksony nevében Taksonynak, az utolsó pogány fejedelemnek nevét őrzi, aki Árpád unokája, Szent István király nagyapja volt. Taksony fejedelem ide telepítette törzsi központját, és a hagyomány szerint itt is temették el. Ezen a vidéken számos település tanúskodik az Árpád-kori törzsi elhelyezkedésről, hiszen Üllő, Fajsz, Tas, Taksony Árpád leszármazottainak a neve. A Taksonyt követő Géza nagyfejedelem, és még inkább Szent István király a Székesfehérvár-Esztergom körzetbe tették át a fejedelmi, majd királyi székhelyet, hogy közeledjenek Európához, megteremtsék a békés letelepedés és munka lehetőségét. Ennek ellenére a Duna itteni része az ország központi területe maradt, és az idők folyamán a nagycsaládos törzsi szálláshelyek falvakká cseperedtek. Az Árpád-kori magyar nemzetségek közül a Haraszthy-nemzetségről az első írásos megemlékezés 1204-ből származik. Taksonyt és Harasztit V. István király adományozta 1272-ben a Nyulak-szigeti apácák birtokába. Harasztit Zsigmond Anjou király később feleségének Borbálának ajándékozta. Mátyás korában Harasztit az igen nagy, Taksonyt a mérsékelten nagy települések közé sorolták a történetírók. Harasztin jelentős az iparosság, Taksony inkább mezőgazdasági település ebben az időben. Egyházi birtok lévén mindkét településen, már a XV. század elején, említik az okmányok templom létezését, és Harasztin akkor már iskola is működik. Ha a törökök benyomulása nem szakította volna meg a fejlődést, mezővárosi rangra is pályázhatott volna. Haraszti birtokosai között találhatjuk a későbbi időszakban Orbán győri püspököt és Haraszthy Ferenc szörényi bánt. A 16-17. században török és Habsburg hadműveletek miatt a települések fejlődése megtorpant, a népesség megfogyatkozott, hiszen Haraszti és Taksony közvetlenül a török és az osztrák csapatok fő felvonulási útvonalába esett.

Ekkor tört ki a Rákóczi-szabadságharc. A fejlődést az újabb háborúskodás ismételten kettétöri. A háborúk idején gyakran alkalmazott felégetett föld taktikájának szenvedő alanyai közé tartozott ismételten e tájék, mely újból elhagyatott hellyé vált. Haraszti és Taksony újratelepítése a szabadságharc után nagyon hamar elkezdődött. 1711-ben újraindul az egyházi anyakönyvezés. Mária Terézia kezdeményezésére nagy számban települnek be ismét németek, akik főleg leszerelt katonák és telepesek voltak. Nem voltak szegények, némely család zsellért és cselédet is hozott magával. A sok történelmi viszontagságot a középkori templomok nehezen vészelték át, ezért Harasztiban 1719-ben új kőtemplom épül, Taksonyban pedig 1730-ban a többször felújított régi templom kezdte meg ismét működését. A taksonyi plébánia 1735-ben szakadt le Harasztiról, amelynek korábban fíliája volt. 1762-ben a taksonyiak és a harasztiak közösen Kálvária-kápolnát emelnek a két település határában. Taksony új templomot épített 1804-ben, amely azonban a 19. század végén leégett, és újra kellett építeni. Haraszti és Taksony 18-19. századi kulturális és hitélete szorosan kötődött a római katolikus egyházhoz és intézményeihez. A társadalom alapvető jellegzetessége a vallási egyöntetűség. Az 1848-49. évi szabadságharcban Taksony jelentős számú nemzetőrséget állít ki, Harasztinak nem volt közvetlen harci szerepe. A 19. század végére a települések tényleges gyors fejlődésnek indulnak. Haraszti a korábbi mezőgazdasági falusi viszonyok közül fél évszázad alatt polgári kisvárosi településsé válik. Haraszti fejlődésében nagy szerepet játszott dunai átkelőhely jellege, a kompközlekedés kialakítása a Csepel-szigetre. Északi és déli részén jelentős postakocsi állomások működtek, amelyek közül ma is áll egy, és kocsmaként üzemel. E Fő út melletti épület és környezete a fogadójelleget mai napig megőrizte.

A vasútvonal 1882-ben épült meg, melynek megnyitása után ismét nagyszámú lakosság települ be. 1887-ben már HÉV közlekedik. A pestiek felfedezik Harasztit, fokozatosan idetelepülnek a gazdagabb társadalmi rétegek, és a község kiemelkedik a mezőgazdasági települések sorából. 1900-ban kapja a község képviselőtestületének határozata alapján a Dunaharaszti nevet. A lakosságnak ez időben több mint 80 %-a vallja magát német származásúnak, és őrzi a sváb nyelvet. Az I. világháború előtti időben a lakosság száma az erőteljes betelepülésnek köszönhetően megkétszereződik. Ilyen módon azonban 1920 körül már a magyar anyanyelvű lakosság kerül többségbe. A népesség növekedése új templom megépítését igényli, amit 1904. augusztus 20-án szenteltek fel Szent István tiszteletére. Dunaharaszti új, rohamosan bővülő negyedeiben is templomépítés vált szükségessé, amelyet Szent Imre herceg tiszteletére szentelt fel Rákóczi-ligeten a váci megyéspüspök 1932. május 8-án. 1920-ban a gyermekek napi Pestre utaztatásának elkerülése érdekében megalapítják a polgári leány és fiúiskolát, amelyet a szomszédos Taksony, Szigetszentmiklós és Tököl ifjúsága is látogat. A két világháború között Dunaharaszti iskolaközpont, bővülnek az elemi iskolák, és ezeken felül hat különböző jellegű iskola működik; a római katolikus fiúiskola, állami elemi leányiskola és gazdasági iskola, állami fiú és leányiskola és tanoncképző. A vallásos nevelés mindegyik iskolában érvényesül, alapvető tantárgy a hittan, amelyet a község káplánja tanít.

A két világháború közötti időszakban igen élénk társadalmi élet folyt, sok civil szervezet, egyesület, egylet, kör, országos szervezetek helyi csoportjai működtek a településeken. A polgárosodás útján előre haladt, kisvárosi jellegű helyi társadalomról tanúskodik a Keresztény Polgári Kör, a Keresztény Olvasókör, Polgári Dalkör, Önképzőkör, Magyarországi Német Népművelési Egyesület, Településszépítő Egyesület, Kertészegyesület, Leventeegyesület, több cserkészcsapat, Vöröskereszt, Egészség-védelmi Szövetség, Bajtársi Szolgálat, a szegény gyermekeket patronáló Családi Kör, Egyetértés Asztaltársaság, Ipartestület, a jótékonyságot gyakorló Actio Catholica, Jézus Szíve Kör, Munkás Testedző Kör, Atlétikai Klub, Úszóegyesület, Sakk Kör, Polgári Lövész Egylet, Vívó Klub, Evezős Egylet, Önkéntes Tűzoltók, az anya- és csecsemővédelmi Stefánia-szövetség működése. 1938-ra alakult ki a mai településrajz. Az óriási méretű gazdasági fejlődést a kulturális élet fellendülése koronázta meg.

A II. világháború kitörésekor a nemzeti szocializmus megtévesztő eszmeáradatának sodrásában több fiatal volt, aki a Volksbundba tömörült. A német lakosság soraiban azonban szerencsére, nemzetiségük dacára kevés fiatalt lehetett mozgósítani. A Volksbund megszervezése Dunaharasztin teljes kudarcba fulladt, mivel a képviselőtestület határozottan állást foglalt, elhatárolódott, a magyarokkal való testvéri összefogásra buzdított. E passzív ellenállásnak tulajdonítható, hogy a háború után Dunaharasztiból nem telepítették ki a sváb családokat. A két településen kevés zsidó család volt, de ők nem kerülhették el a sorsukat. Ezeket az embereket deportálták, sokan nyomtalanul eltűntek. A háború óriási pusztítást végzett a településeken. 1944-ben a visszavonulásra kényszerített német csapatok felrobbantották a Szent István templomot, majd a Szent Imre templomot és a Kálvária-kápolnát is. Taksonyban is több belövést kapott a templom, és a templomtornyot lelőtték. Ezután szovjet munkaszolgálat, málenkij robot, tífuszjárvány, a németek kitelepítése, a magyarok áttelepítése következett a Benes-Sztálin dekrétum megállapodásai szerint.

1956-ban 5,6-os erősségű földrengés rázta meg a környéket jelentős károkat okozva, amelynek következtében a taksonyi – éppen befejezett – templom csaknem összedőlt, a haraszti templom, melynek újraépítése akkor folyamatban volt, súlyosan megrongálódott. Taksonyban a helyi összefogás eredményeként igen hamar sor került az új templom megépítésére, a régitől eltérő helyen, mert az előző annyira megsérült, hogy felújításának nem volt értelme. A mai Szent Anna templom 1958-ban fel lett szentelve, de a munkálatok még 1963-ig elhúzódtak. Dunaharasztiban a templom felújítása igen lassan ért végéhez, 1976-ban szentelték ismét fel. Az új orgona és ólomüveg ablakok elkészítése után 1999-ben kezdődött el a Szent István templom átfogó felújítása, hogy 2004. augusztus 20-ra a templom centenáriumára megújult külsővel és belsővel fogadhassa az embereket. Dunaharaszti Rákóczi-ligeten a világháborús robbantás után az anyagiak hiánya miatt új templom nem épült, az istentiszteleteknek a régi paplak ad otthont, amelyet 1949-ben szenteltek kápolnává. 1954-ben haranglábat építettek a hívek a kápolna mellé. 2009-ben előbb a taksonyi templom körül, majd 2010-ben Harasztin is nyitottá vált a templomkert és új, központi helyévé lettek az itt lakók számára.

A mai Dunaharasztiba erőteljes a beköltözés, a városlakók előszeretettel választják állandó lakhelyüknek a kellemes, tágas környezetet biztosító kisvárost Budapest közelében. A város erőteljesen iparosodik, a városvezetés munkahelyteremtő programjának köszönhetően. Taksony a mai napig jellemzően mezőgazdasági település, melynek lakói 80 %-ban vallják magukat német származásúnak, és őrzik hagyományaikat. Mindkét településen nemzetiségi német önkormányzat és nemzetiségi német tagozatú iskola is működik. Az emberek dalkörökben, tánccsoportokban tevékenykedve, és a nemzetiségi szokások megtartásával őrzik a sváb hagyományokat. Manapság is gyakran hallani sváb beszédet, érdekes, hogy a két településen őrzött sváb nyelv rendkívül eltér egymástól. Azonban ez sem választóvonal, összetart bennünket közelségünk, közös történelmünk, hagyományaink, vallásunk. A Dunaharaszti és a Taksonyi katolikus egyházközség közösen adja ki Krisztus fénye címmel folyóiratát, mely nagy ünnepeinkre, évente négyszer jelenik meg.